2016. október 3., hétfő

Lennék, vagyok

Nem akarok mondani sem kicsit, sem nagyot,
nem tenni többet, csak mit isten reám bízott,
magamban megtalálni a csendes alázatot,
tenni dolgomat, névtelenül, némán,
szellőnek lenni a végtelen rónán.


Másodperc lennék a mulandóságban,
kicsinyke csepp a hatalmas óceánban,
homokszem Afrika sivatagjában,
lábnyom a futó homokban.

Kék kökény az erdei tisztáson,
hullócsillag az égi tejúton,
ki felvillan, csíkot húz, majd elillan,
kik észrevették, azok szívében marad nyomokban.

Lennék egy falevél, esőerdő mélyén,
dolgos kis méhecske kaptár szélén,
folt lennék leopárd bundában,
szálka izzó tábortűz parazsában.

Felhő lennék, fent az égen,
tovaszállva, lágyan, szépen,
lennék halk macskadorombolás,
réten száguldó ló után a patadobogás.

Hópihe lennék hófúvásban,
picinyke fogaskerék, idő sodrában.
Hang! Szarvasbőgéskor! Hetykén,
virágpor is lennék, egy virág kelyhén.

Fok lennék a lajtorján,
növény! Mondjuk Bojtorján.
Billentyű a zongorán,
síp templom orgonán,
húr hegedűn, vagy hárfán.

Zeneműben lennék dallam,
vagy mely a szívedben szól, halkan.
Lennék haldokló torkából az utolsó lehelet,
gyászoló szeméből a legördülő könnycsepp.

Lennék játszótéren labdapattanás,
gyermeki szájról feltörő kacagás,
szerelmesek szívében dobogás,
ajkukon időző csókolás,

Szakítás után lennék fájdalom,
porba hulltaknak kegyes irgalom,
zöld bokor pusztaságon,
fordulás tibeti imamalmon.

S kis kő lennék, hegy ormán,
nem félve, ha jő az orkán,
és ha a fagytól majd szétporladok,
akkor is tudni, öröktől vagyok.

Szabadság haiku

szakítsd el láncod,
nyerd vissza szabadságod,
pokol megremeg.

Őszi haikuk, tankák



aratás után
szőke szalmabálákon
holdfény megfürdik

***
tömött sorokban
színes kukoricaszem
ősszel integet

***
barna gömböcök
gurulnak az útfélen
szúrós mellényben

*****
ajtónkon az ősz
bátortalanul kopog
aszott kezével,
édes fáradtsággal, és
teli kosár terméssel

***

Erdei nász 

Levelek hullnak, 
ködpamacs gomolyogva 
erdőt takarja. 
Agancs feszül agancsnak, 
őszi szarvasbőgéskor.

Haikuk


macskákat láthatsz.
minden nézőpont csupán
ugyanaz, és más.












szekrény mélyéből
csontvázaid ráddőlnek
derűre ború

 

Őszi pillanatképek

A meleg nyárnak vége. Pulóvert kell venni,
lehulló falevélke búcsútáncát lejti.
Meg így köszöni nyarunk aranyát,
dióhéjon bársonyos zöld kabát.


Hajnali köd. Semmi komoly.
Fodrozódó páragomoly.
Pók hálóján ezüstös gyöngyfüzér,
patakban didereg a kis sügér.

Kevély tölgyfák alatt makkszőnyeg,
sapkájukból halkan kilőnek.
Ágvégeken kéklő kökény,
rozsdabarna minden sövény.

Ősz ablakunkon betekint.
nagyink felvesz egy pelerint.
Plédem tekeredik körém,
előttem tea, sütemény.

2016. szeptember 25., vasárnap

Szüret

Gyűl a falu egész népe,
szüretidő van elvégre!
Előkerül metszőolló,
demizson, daráló, hordó.


Kacagó gyerekek,
szorgos lábak-kezek,
énektől zengő domboldal,
hangos füttyszó, madárdal.

Telik a sok puttony,
mosoly minden arcon,
fokolót dugnak a mustba,
jó magas cukortartalma.

Julcsi, Sára mezítláb tapossa,
Józsi, Béla kezüket megfogja,
el ne botoljanak míg tapossák,
felhajtott ruhák, virágos szoknyák.

Borunk lesz idén bőven,
hordók száma nem csökken,
megtöltve meszely, pint, icce,
hűvös lent a borospince,

Haikukk

egod levágod?
nem elkülönült részed.
hagyd békén kérlek.

***
változó évszak
élet - halál körforgás
ősznek lépcsőjén

Tankacsokor

Torz a tükörkép
de vajon lényeges-e,
tükrödet szidni?
Legfontosabb az lenne,
meglátni ki van benne.


*****
Fehér, vagy fekete?
Elméd legjobb fegyvere,
vigyázz, szétválaszt!
mivel keresztre feszít,
mindentől eltántorít.
 

*****
Kérlek ne feledd
igazságaink felett
mindig ott lebeg
megfogni egymás kezét,
önmagunk, s őt tisztelnünk.



Idő-tlenség

Időnk önmagával terhes,
megszülni kész perceid,
számítottál erre, mikor
átélted gyönyöreit?


Olyanná vált utad,
mint Zalán futása,
ilyen lenne urad,
isten hasonmása?

Ha megállnál,
csak egyetlen percre,
léted látnád,
mostba felejtkezve.

Őszi erdő

Erdő mélyén, lent az avarban,
gomba lapul barna kalapban.
Elrejti őt hulló levél,
lágyan fúj hűs őszi szél.


Bokor alján süni neszez,
tócsa vizén béka brekeg.
Harkály csőre odakoppant,
ijedt őzláb nagyot toppant.

Szarvasbika orra horkan,
elrejtőzve ködfátyolban.
Malacmama gondosan ügyelve,
csíkoskákat visz ki tölgyerdőbe.

Vadnyúl pajtás farka billent,
Jön a róka! El! El innen!
Galagonya izzik némán,
kék ruhát ölt bokra ágán.

Őszi pillanatkép

Hangosan felzokog az ég,
könnyei hullnak szerteszét.
Sötétség jár nyomdokában,
s emberek viharkabátban.


Behúzott nyaku galambok,
fészkük néma, elhagyatott.
Verébhad lapit bokorban,
kukac alíg. Csak nyomokban.

Esőben nem jön senki,
morzsát elébük tenni,
barna tollkabátban áznak,
összebújnak, mégis fáznak.

Szamovárunk előkerül,
vízébe teafilter merül,
citrom leve belecseppen,
táncolva aranyló mézben.

2016. szeptember 8., csütörtök

Jóreggelt

Ma reggelre kelve
se lett világvége,
álmot szememből kitörlöm,
ruhámat magamra öltöm.


Belebújok kiscipőmbe,
táskámat felkapom kezembe,
utoljára belenézek tükrömbe,
csillogó szem, kedves mosoly, rendbe.

Ha nagy harcos lennék,
vértet magamra öltenék,
páncélt is fényesítenék,
csatabárdot élesítenék.

Mivel én harcos nem vagyok,
páncélinget sem hordhatok.
Maradok hát csak egy-szerű, emberi,
ki önmagát megismeri, legyőzi.

Cicámtól szépen elköszönök,
vadászni mentem, este jövök!
Ajtó kinyit, szív kitár,
nagyvilág mi engem vár.

Haikuk

ki van a rácsok
túloldalán, nézőpont
csupán. Láss tisztán.

***
éjjel álmomban
rózsákkal keringőztem.
ott is maradtam

***

 kő és tollpihe,
ész-szív libikókája.
kényes egyensúly

Világ-OOOMMM


Eddig magam bezártam,
ám karom most kitártam,
gyere hát te nagyvilág,
elfogadom, mit isten ád.


Jól vigyázz! E szavak hazugok!
Nem vagyok én megvilágosodott,
s bár lelkem érti már lényegét,
mégis elkerülném a szenvedést.

Szabadságra vágyunk,
s felvesszük rabláncunk.
Repülni szeretnénk,
és félünk, leesnénk.

"Furcsák vagyunk mi, emberek,
egyik szemünk sír, a másik nevet."
Nézünk, s mégsem látunk,
mekkora csoda is világunk.

Ne kövess, mert meglehet,
magam is tévúton révedek,
itt a földön, az ég alatt,
vak vezethet világtalant.

2016. szeptember 2., péntek

1 Haiku, 2 Tanka

Hold sarlója
szakítja szét életem
csillagos egét

***

 Maradj kíváncsi,
világra nyitott gyermek,
vonatablakból
kinéző átutazó.
kergess bárányfelhőket.

***
Csendek hangjait
viszi tova őszi szél.
Lelked ráncait
simára kivasalja
gyógyító múzsa csókja.

Nyárvégi tankák

Nyarunk elköszön.
Rövidülő nappalok
megnyúló árnyék.
Begyűjti minden élő
amit a természet ad.


***
 
Nyarat temetik
lehulló falevelek,
ősz közeleg.
Halálos színkavalkád
fehér takaró előtt

"Altatódal"

Altatódalt visz az esti szél,
csendek hangjaival mesél.
Holdfény ragyog, s csillagok,
álomországba ballagok.


Kisimúlnak nappalok ráncai,
csendesednek harcok lázai,
elszakadnak rabok láncai,
leomlanak elme korlátai.

Szabad madár lesz a lélek,
nem mondja már:úgy félek!
Tejúton szárnyal fent vígan,
reggelig elfeledi mi itt van.

Altatódalt visz az esti szél,
lenyugszik tó, mező, erdőszél,
nyugovóra térnek emberek, állatok,
sehol sem, és mindenütt ott vagyok.


https://www.youtube.com/watch?v=4J2lVnT65pw

2016. augusztus 27., szombat

Barátom

Barátom! Mindig a Barátom leszel,
bármerre is tartson utad.
Ha rólam tudomást sem veszel,
szívemben örökre ott vagy.

Sokszor, sokáig sajgott lelkem,
mikor kezed elengedtem,
s szomorúan utánad néztem,
befelé, némán könnyeztem.

Ma már tudom, oh, mily törékeny.
Idő rajta feni vasfogát,
életünk is ugyanígy tűnékeny,
kétségem, mi belül rág.

Tudd, rád büszkén tekintek,
életed legyen jó, vagy mostoha,
én messziről figyellek,
és nem feledlek el soha, de soha.

2016. augusztus 20., szombat

Gólyavándorlás

Borongós ősz közeleg,
csontjaimban érzem,
gólyacsapatok gyülekeznek,
kint a mezőszélen.


Tetőkről a gólyacsaládok,
szülők, és foltos csőrű ifjak,
hogy ha lenne valami ok,
még biztos maradnának.

Tóból gyűjtenek még békát,
benn állnak a sásban,
azt mondják majd:Viszlát!
Indulnak nyár derekában.

Átkelve Boszporusz partján,
megjelennek Isztambul egén,
e gólyafelhő, szédítő látvány,
megkapó, törékeny tünemény.

https://www.youtube.com/watch?v=A-Hp61Dd7Ps

Ön-MAG-unk

Sosem a probléma volt a probléma.
Azért van, hogy megismerd magad általa.
Emberbőrbe bújt ártatlan gyerekek,
ki elhisz mindent, azt is, mit nem lehet.

Szeretni jöttünk, a világot átölelni,
nem gyűlöletet, s félelmet kelteni.
Öleld meg magad, szeresd lényedet,
enélkül életed értelme elveszett.

Sose harcolj a vad világgal,
elsodor egy suhintással,
ellenséged csak te lehetsz,
őt pedig simán legyőzheted.

Mindegyikünk a saját csatáját vívja,
jusson eszedbe, ha épp felbosszantna,
senkit se bánts, bántja őt az élet,
bár zokog érte a megsebzett lélek.